10 évvel ezelőtti önéletrajzom egy mondata: “Maximalizmusom segít, hogy minél magasabb minőségben tudjam elvégezni a feladataimat” Áááá…mennyire oldschooooool…
Kezdtem néhány hete a posztom írását. Nagyot futott. Sokan éreznek hasonlóan. Sajnos egy iskolába jártunk.
Amiről a poszt szólt
“Akkor még azt gondoltam, hogy a maximalizmus egy pozitív érték. 10 év alatt megtudtam, megértettem, megtanultam, megtapasztaltam, hogy a maximalizmus nem más, mint egy
- MEGFELELÉSI KÉNYSZER
- KORLÁTOZÓ HIEDELEM
- EGY FÉLELEM
- A SEBEZHETŐSÉG HIÁNYA
De hiszen ezek nem is a munkáról, hanem rólam szólnak… Akkor az irodában mindenkinek erőssége a 4 közül legalább három???
Milyen szép, amikor egy korlátozó hiedelemben erős kolléga beszélget egy sebezhetőség hiányával rendelkező kollégával.
Biztos, hogy egy konfliktusos workshopon a szakmaiság nem stimmel? Lehet, hogy valahol máshol csúszik el egymás mellett a beszélgetés?
Nem véletlen, hogy a business analyst mediátor. A business analyst munkájának legalább fele stakeholder menedzsment.
Akkor még azt gondoltam, hogy MINDENT (IS) meg kell tanulnom, hogy elég jó legyek, ma már azt gondolom, hogy nem én vagyok a legokosabb, de megtaláltam, hogy mik az erősségeim és miben tudok kiteljesedni.
Mert MINDENKI MÁSKÉNT PONTJÓ
Te mit válaszolnál, ha azt kérném tőled, hogy vegyél vissza a maximalizmusodból?“
Visszakérdeztek. Visszavennék, de hogyan?
Ami segítségedre tud lenni
Összegyűjtöttem mindazokat az eszközöket, amelyek nekem legtöbbet segítettek az elmúlt években ezek felszámolásában.
#1 A KELL helyett a SZERETNÉM fogalmának bevezetése
Rengeteg feladatot végzünk el, csak azért, mert KELL. Folyamatosan nyomaszt bennünket, hogy ezt is meg kell csinálni, meg azt is meg kell csinálni, legyen ez munkahelyi vagy magánéleti feladat. Minden KELL-nél feltettem magamnak a kérdést, hogy ezt kell csinálnom, vagy szeretném. Kell rizst tennem a töltöttkáposztába, vagy szeretném. Kell találkoznom Istvánnal, vagy szeretnék. Ha igen, akkor miért szeretnék?
Érdekesen változtak meg a tevékenységeim. A KELL kupacom három részre bomlott. Egyik része továbbra is megmaradt KELL-nek. Másik része átalakult SZERETNÉM-mé és ezek már nem nyomasztottak. A harmadik részét igyekeztem elhagyni. Ekkor jött tanulásként a nemet mondás képessége.
Ha ez a soft rész nehezen kivitelezhető, hasonló hatást tudsz elérni az Eisenhower mátrix kitöltésével.
- Gyűjtsd össze a feladataidat
- Tedd bele az Eisenhower mátrixodba
Majd fogalmazd meg, kérlek a választ a következő kérdésekre:
- A fontos kinek fontos? Neked vagy másoknak?
- A sürgős kinek sürgős? Neked vagy másoknak?
- Vajon hol van az a része a feladatoknak, amelyeket szeretnél megcsinálni és amelyeket meg kell csinálnod?
- Hogyan lehetne ebben egyensúlyt teremteni?
#2 NEM-et mondás képessége
Az egyik számomra kedves trénerünk mondta egy képzésen:
Amikor NEM-et mondunk valamire, azzal egyidejűleg IGENT mondunk valami másra!
Erről korábban egy egész blognyi magánhangzót és mássalhangzót hordtam össze.
#3 Büszkeségek azonosítása
A maximalizmus nem 100%-ot, hanem annál többet vár el tőlünk. Arról nem is beszélve, hogy ha megcsinálunk valamit 98%-osan, akkor soha nem arra fókuszálunk, amit nagy részben megoldottunk szuperül, hanem azon a 2%-on kattogunk, ami nem lett tökéletes. Magyarázhatom az agyamnak, hogy ez a tapasztalat része, ez segtí hozzá a fejlődéshez, bármikor rá gondolunk, a gyomrunk összeszorul.
Bevezettem, hogy minden este lefekvés előtt végiggondolva a napomat megfogalmaztam legalább 3, de inkább 5 dolgot, amire büszke vagyok.
Miért erős ez a megközelítés? A siker fogalma magában foglalja, hogy van egy cél, amely kitűzésre került és azt elértük. Ez egy külső jelenség. Míg a büszkeség belülről fakad, nincs mércéje, egyszerűen csak érezzük. Érezzük akkor, amikor egy jó kérdés pattant ki a fejünkből a megbeszélésen, érezzük akkor, mikor egy szuper levelet fogalmaztunk meg, és akkor is, amikor olyan alternatíva jutott eszünkbe, amely sok problémát megold. Ezekre nem építünk KPI-okat, nem tervezzük célként, hogy elérjük.
Egyszerűen csak megtörténik velünk, remekül csináljuk, büszkék vagyunk és becsülhetjük magunkat érte. Sok ilyen pillanat történik velünk egy nap, aminak azonosítása és tudatosítása az önbecsülést növeli.
#4 Sebezhetőség
Ebben nagy tanító mesterem Brene Brown. Hagyok itt neked néhány szuper linket, de leegyszerűsítve a következőt üzeni:
Merj sebezhető lenni, mert az szexi
Amikor nem vagy sebezhető, felveszel egy páncélt. A páncélban belül zsongnak a korlátozó hiedelmeid, miszerint “Nem vagyok elég jó” “Kiderül, hogy valamit nem tudok” “De hol vagyok én ehhez?”
Bezárunk. Érzelmeink nem jutnak ki a páncélból és máso érzelmei sem jutnak be. Ennek következménye, hogy nem tudunk egymáshoz kapcsolódni.
Egyetlen jelenség jut ki a páncélból, az a teljesítmény, viszont annak elismerése már nem jut vissza. Ennek folyamán folyamatosan egyfolytában teljesítünk egyre magasabb szinten, de elromlott a receptor, ami értzékelné, mikor elismerik és megköszönik.
Ismered a jelenséget, mikor megdicsérnek, te pedig elkezdesz magyarázkodni?
„De jó a ruhád!”
„Ugyan, ez semmiség, csak a turkálóban vettem.”
A sebezhetőséget fel kell vállalni. Ez energiát szabadít fel, bár annyi bátorság kell a kezdő felvállaláshoz, mint egy űrhajónak a kilövéshez, az induláshoz.
Hogy miért éri meg?
Itt hagyom neked ennek megértéséhez Brene Brown számomra két kedves videóját:
- Első TED előadása
- Egy konferencia felvétele a Netflixen: Keress rá A Brene Brown névre és kidobja az egyetlen előadását
- Bónuszként ajánlom a Dare to lead című könyvét
A csapda
A maximalizmus egy kifelé irányuló figyelem. Olyankor létezik egy külső, nem meghatározott érték, amelynek elérése folyamatosan hajt bennünket. Nincs információnk, hogy mikor van elég. Nincs, hiszen nincs ilyen mérce, ezért folyamatosan még nagyobbra tesszük a lécet. Egy never ending story, amely egyben egy csapda.
Rendkívül jól járnak a nagyvállalati környezetek a maximalista emberekkel, mert folyamatosan tolják a szekeret, de a kiégés, a lejtő elkerülhetetlen, hiszen nincs benne megnyugvás, elégedettség, megbecsülés.
A megoldás valójában a kifelé irányuló figyelem saját magunk felé fordítása. A felsorolt eszközök mind egy belső iránytű kialakításának elemei, amelyek segítenek belső mércét rögzteni. Ez a belső értékrend segít, hogy a külső vélt vagy valós elvárások ne tépázzák szét az erőforrásainkat.
A maximalizmus leküzdéséhez vezető legeredményesebb út az önismeret, vagyis az önbecsülés növelése. Megismerni és beárazni magunkat az adott környezetben.
Empátia magad felé
Az empátiát a beleélés képességének hívják. Ez félrevezető tud lenni. Nem azt jelenti, hogy neked is fájjon, ami a másiknak fáj, hanem meg tudd érteni a másik helyzetét, hallgasd meg és fogadd el, hogy Ő ebben a helyzetben van. Ne légy vele türelmetlen, ne szajkózd a megoldásokat, tanácsokat, örülj annak, amit egyáltalán elért.
Pontosan erre az empátiára van szükség magunk felé.
Nem vagyunk gépek. Nem úgy működünk, hogy kicseréljük a software-t és holnaptól már más algoritmus fut hibamentesen. Hosszú, figyelemmel és türelemmel teli fejlődés a változás elérése, de ne feledd, bármekkora lépést teszel, az már jobbá teszi a helyzetet. Nincs mit veszítened.
Légy annyira empatikus saját magad felé, amennyire mások felé szoktál….ŐSZINTÉN.
Ha érdekelnak hasonló gondolatok, iratkozz fel az Insprl üzleti elemzés szakmai hírlevélre, vagy csatlakozz a BA TALK közösséghez.
