Miben (IS) vagyunk jók MI, business analystek?

„Szia! Szeretnék tőled egy kis útmutatást kérni. Kezdem magam kényelmetlenül érezni a hardcore üzleti BA elemzések között, és szeretnék elmenni egy kicsit aktívabb, megoldásközpontúbb irányba, ami jelenthet akár pl. intenzívebb kapcsolattartást az IT-val vagy külső megrendelővel." Így kezdődött az interjú.

„Tudnál nekem abban segíteni, hogy milyen irányba, pozíciók/terület induljak el? Azt érzem, hogy a jelenlegi pozícióm nagyon behatárol, és nehezen tudok, akár csak kis mértékben is, más irányba menni.”

Így kezdődött a beszélgetés, amely aztán személyesen folytatódott tovább. Mivel egy álláskeresésről szól az interjú, ezért természetesen a BA KATALÓGUS első résztvevője anonim, de remélem a sikeres álláskeresés után az új pozíció részleteit is megosztja velünk már névvel és képpel egyaránt. ?

MARCSI: Mi a probléma?

BA: Talán nem annyira érzem magaménak az elmélyülő, elemző részeket. Ami rendkívül távol áll tőlem, az a dokumentum elemzés. Sok üzleti leírás, jogszabályok, ezzel ki lehet kergetni engem a világból. Inkább kérdezek, beszélek róla, úgy gyűjtöm az információkat.

Kaptam visszajelzést a munkahelyemen, amely arra vonatkozott, hogy hamar nekiugrom a feladatnak és érdemes visszalépnem kettőt, mielőtt nagyon belemásznék a részletekbe.

MARCSI: Mire van szükséged a vágyott BA munkakörben, ahol jól érzed magad?

BA: Szükségem van pörgésre, lendületre. Fontos számomra, hogy hasznosnak érezzem magam.

Motivál, hogy valamit létrehozok és az mások számára hasznos.

Amit még ki tudok emelni, az az hogy fontosnak lenni, akár koordinálni.

MARCSI: Ha arra gondolsz, hogy az üzleti elemzés egymást követő szakaszai a magas szintű tervezés, a részletes elemzés, a fejlesztés során a háttértámogatás biztosítása és a tesztelés-bevezetés időszaka, akkor melyek állnak hozzád közelebb?

BA: Egyértelműen a magas szintű tervezés, illetve a részletes elemzésnek is az ötletelés időszaka.
Rendkívül kedvelem azokat a feladatokat, amikor közösen, csapatban ötletelünk, bedobáljuk a nagy közösbe, majd megvitatjuk, hogy melyik érdemes a megvalósításra. Izgalmas és lendületes ez az időszaka az üzleti elemzés munkának.
Amikor minden ismert és már csak a részleteket kell rögzíteni, az kevésbé villanyoz fel. Főként olyankor, mikor a terület maga is úgy érzi, hogy púp vagyok a hátán a kérdéseimmel, a megkereséseimmel.

MARCSI: Van még más üzleti elemzés szakasz, amiben szívesen részt vennél?

BA: A tesztelés, bevezetés időszaka vonz még rendkívül. A pörgés, a lendület erre az időszakra is jellemző, és itt láthatóvá válik a munkám eredménye. Többször az oktatásra is felkérnek, a külön energiával tölt el.

MARCSI: Jelenleg az elhangzottakból az rajzolódik ki, hogy ha egy V modellnek tekintjük a teljes projekt folyamatot, akkor neked a legkedvesebb részek a V betű felső részén foglalnak helyet mindkét oldalon. A V bal oldali szárán a koncepció tervezése indulásként, majd a jobb oldali szárán is a felső rész, a tesztelés-bevezetés. Nem vonz a mélység, a részletezettség, az elmélyült elemzés.

Amennyiben lehetőséged nyílna a jövőbeni szervezeteddel kapcsolatban rálátni a működésükre és az ő business analyst pozicionálásukra, akkor mit figyelnél meg, mielőtt elfogadod a pozitív ajánlatukat?

BA: Szeretném, ha kooperatívabb lenne a közeg, ahová érkezem. Érték számomra az együtt gondolkodás, ötletelés lehetősége, a partnerség, így ezek biztosan fókuszban lennének a megfigyelésem során. Nem szeretem azt a fajta elemzői tevékenységet, amikor egyedül, magányosan kell elvonulni és alkotni. Az is megfogalmazódik bennem, hogy hasznos, ha kevesebb csatorna van az igénylő felé. Értem, hogy a stakeholder területeken vannak többen, de nekem hasznos, ha az üzleti terület képviseltetni tudja magát és nem nekem kell konszolidálni egy üzleti területen belül. Pont elegendő ezt megtenni a különböző üzleti területek között.

A leendő szervezetet a következő jelzőket tudnám illetni: kellemes közeg, jó kultúra, támogató légkör.

A leader vs. boss versenyben egyértelműen a leader nyer.

Szükségem van arra a közös gondolkodásra, mentorált közegre, amiben fejlődni tudok.

MARCSI: Az elhangzottak további gondolatokat vetettek fel bennem.

  • Egyrészt van egy olyan szerepkör, hogy demand manager. Ő egy tölcsér a szervezetben. Beérkeznek az ötletek, kérlemek egy kosárba, Ő ennek a kosárnak az atyja és megérteni, értékelnie kell az elemeket. Ötletelni, majd továbbadni részletes kidolgozásra, amennyiben az elég értékes.
  • Másrészt a Single point of contact, illetve a kommunikatív, fejlődést támogató mentoring közeg egy jó agilis csapat ismérvei tudnak lenni.
  • Harmadrészt érdemes lenne végiggondolnod egy kisebb külső szállítót, ahol kifejezetten előny több sapkát birtokolni. Lehetsz egy kicsit projektmenedzser, egy kicsit koordinátor, egy kicsit üzleti elemző, tesztelő, demózhatod, oktathatod a terméket stb.

Van még esetleg olyan gondolatod, amelyet nem kérdeztem, de megosztanál?

BA: Talán az, hogy nemrég jöttem rá, mennyire fontos számomra, hogy a cég tevékenysége közelebb álljon hozzám, hogy a misszióval tudjak azonosulni. Valójában ez is szűrővé válik a sok üzleti elemző álláshírdetés között. Sőt, a minap írtam egy olyan cégnek, amelynek a terméke rendkívül közel áll a szívemhez, bár nincs meghírdetett üzleti elemző pozíciójuk, de bizakodással tölt el, hogy nem kaptam kategorikus NEM-et ?

MARCSI: Zárásként mit fogalmaznál meg a jelenlegi helyzeteddel kapcsolatban?

BA: Üzleti elemzőként rááll az ember erre a sínre és ha kicsit váltana rajta, arrébb menne, akkor nagyon nehéz azt a váltót másik irányba állítani.

Az interjút követően a saját zárógondolataimat is megfogalmaztam.

Az én célom, hogy elősegítsem a munkásságommal az üzleti elemzők pozicionálását a szervezetekben.

Ez jelenti számomra azt, hogy az üzleti elemzők is tisztában vannak azzal, hogy mire képesek és a szervezet is tudja, hogy mire értékes őket „használni”.

Ehhez viszont tisztában kell lenni önmagunkkal, mint business analyst, a saját képességeinkkel. Éppen ezért kezdtem el az üzleti elemző kompetenciatérképének kialakítását. Őszre már a részletek is érkeznek hozzátok. A célom vele, hogy könnyebben tudjátok azonosítani, melyik részét is szereteitek ennek a munkának, mi ad lendületet, mi energetizál, hogy merre fejlődj, merre lépj előre a karriered mezején!

Jövő héten építkezünk ? Ha érdekel, hogy mivel, akkor majd kattints rá!
Addig is tudod hol találod a tréningjeimet ?
Vagy iratkozz fel a in[sprl] hírlevélre !

Mennyire volt értékes, hasznos számodra ez a tartalom?

Mivel hasznosnak, értékesnek találtad...

Oszd meg bátran másokkal is! 🙂

Sajnálom, hogy ez a tartalom most nem nyerte el a tetszésed...

Köszönöm a visszajelzésed, a szavazatod rögzítettük!

Kérlek segítsd a munkámat, és pár mondatban írd meg mit hiányoltál vagy hogyan lenne számodra hasznosabb ez a tartalom?

A fejlődésedhez a következő tréningekkel tudlak hozzásegíteni:

Gintl-Reszegi Mária

2020. június 9.

Szia. Marcsi vagyok. Üzleti elemzés gondolkodás megerősítésével foglalkozom tréningek, mentoringok, tanácsadás és közösségi tevékenységek keretében. Ezt a blogot én írtam neked.

korábbi írások

címkék

ez megvan már neked?

Decomposition diagram

Decomposition diagram

Biztosan ismered, biztosan használtad már, hiszen a JPÉ gondolkodás egyik legegyszerűbb megjelenési formája. Mégis érdemes közösen átgondolni, mi mindenre lehet használni.

itt követhetsz

Ba Talk - Üzleti elemzés nem csak üzleti elemzőknek

Mária Gintl-Reszegi PMI-PBA

Üzleti elemzés tréner / Mentor / Professional Business Analyst / Insprl alapítója

osztani ér