Tavaly ősszel a fiam új kézilabda edzőt kapott az elekTROMOS Kézilabda szakosztályában, aki szárnyakat adott neki és a csapatnak egyaránt. Az eredmény néhány hét elteltével már érzékelhető volt.
Akkor tudatosult bennem, hogy a kéziben a csapategyüttműködés hasonló alapokon nyugszik, mint bármilyen más projektben. A különbség, hogy a kéziben a GÓL a cél, a projektekben pedig a GOLive, vagyis az élesítés.
Egyik délután megkerestem az edzőt és beszélgettem vele az általam felfedezett párhuzamról.
Egér (Egeresi Zsuzsanna), az edző a Semmelweis Egyetemen végzett Kézilabda Szakedzőként. Hazai pályákon Csömörön és a Vasasban lehetett vele találkozni, majd a spanyol első osztályban játszott egy éven keresztül. 11 évig lányokat edzett 3 évestől felnőttekig és most fiúkat visz 14-16 éves korosztályban.
A következő négy fogalomról faggattam: csapatmunka, együttműködés, motiváció és elköteleződés.
Jó kis beszélgetés kerekedett 🙂
“
Hogyan tudsz ezekre a soft elemekre hatással lenni?
Először a személyiséget fejlesztem, aztán ha ott elér egy bizonyos szintet, akkor a következik a csapat szintű fejlesztés.
A játékosok között lehet több év differencia. Kifejezetten hangsúlyt fektetek arra, hogy a nagyok ne nézzék le a kicsiket, hanem segítsék őket. Ez egy idő után átbillen a kollektív tudatba. Rájönnek, hogy mindenképp szükség van mindenkire, így tudnak tanulni egymástól és ezzel együtt jön létre a csapat. Az együttműködés fejlesztése során cél, hogy kialakuljon a nagyobbak részéről a tolerancia és a kisebbek részéről a tisztelet. A gyerekeknél is van egy ranglétra. Az idősebb részéről a tolerancia akkor jelenik meg, ha a fiatalban látja a küzdést és az alázatot. Alázat a csapattárs iránt és a sportág iránt. A fiatal részéről pedig akkor érkezik meg a tisztelet a tapasztalatabb társ felé, ha partnerként fordul a még többet hibázó de igyekvő fiatalabbhoz. Így alakul ki a bizalom, ami segít elkerülni a szakadék kialakulását a csapatban.
Mit gondolsz, Te, mint edző, mitől működsz jól?
Ha röviden kell megfogalmazni, akkor a határt nagyon jól érzem, hogy melyik gyereknek mire van szüksége, mi motiválja. Ezt nem tanultam, ezt hoztam. Anyukám óvónő, ezért ezt a fajta figyelmet és toleranciát gyermek koromban kaptam. Úgy működöm, hogy kinek mire van szüksége. Én is ordítok néha, bár Lénárt Ágota (Dr. Lénárt Ágota, sportpszichológus) agyonverne péklapáttal, mert “gyerekkel nem ordítunk”, de tudni kell, hogy ez kinél működik és kinél rombol. Viszont, ha túllépem bármelyik srácnál a határt, akkor bocsánatot tudok kérni. Ismerem a játékosaimat lelkileg és kézilabda képességeiket tekintve egyaránt. Ez egy húzd meg – ereszd meg játék, ahol minden hozzávalóból annyit adok hozzá, amennyit a helyzet megkíván.
Mitől alakul ki a csapatban az elköteleződés?
Attól, hogy látják, hogy nincs kivételezés, hogy nincsenek kedvencek, tudják, hogy
nálam mindenki egyenrangú.
Szerintem ez az, ami létrehozza.
Ez a teljesítményre is hatással van. A fiúk lehet, hogy többet alibiznek edzésen, de a meccsen meg fognak dögleni. Ez tipikus férfiúi mentalitás, szerintem ők egymással is versenyeznek a pályán, nem csak az ellenféllel.
Elköteleződnek, de ezt fenn is kell tartani. A visszajelzéseknek legalább 60%-a pozitív visszajelzés és 40% a fegyelem része. A sportban ez utóbbira szükség van.
Ha nem adom meg nekik rendszeresen a pozitív visszajelzést, hogy jól csinálják, akkor elbizonytalanodnak
és keresnek mást, mert úgy érzik, hogy itt nem tudnak kiteljesedni.
Hogyan hozod létre az együttműködést?
Az együttműködés fejlesztése először párban kezdődik. Párban gyűjt élményeket, hogy a kapcsolódást hogyan csinálja és hogy miért lesz ez hasznos számára.
Utána hozzuk be ezt a tapasztalatot csapat szintre. Az edzésmunkában ez játékokkal történik. Van egy srác, akit egy 3 évvel fiatalabbal összerakraktam dolgozni. Tökéletesen bevált. Terelgette, segítette, türelmes volt vele és ez óriási szó volt ezzel a sráccal kapcsolatban. Ezt követően az együttműködés fejlődésének eredménye a saját csapatában is erőteljesen megjelent.
Ha a csapatjáték szintje még nem elég jó, az a meccsen, élesben jól azonosítható. Látszik, hogy kinek nem akarnak passzolni, kiben nem bíznak még.
A bizalomhiányak egyik oka lehet, hogy a játékos saját magában sem bízik még. Ilyenkor sokat beszélgetek vele. Meg kell értetni a játékossal, hogy kell Ő is a csapatba.
Sajnos sokszor azért nem adnak labdát a társaiknak, mert még nem látnak a pályán, nem tudják a figyelmüket kiterjeszteni. Kvázi párban már megy az együttműködés, de csapat szinten még nem. Ilyenkor fontos, hogy a másik csapattárs ne vegye magára, hiszen ehhez a fejlődéshez meg kell érni.
Ezeket a helyzeteket sok beszélgetéssel, biztatással, tisztánlátással hidaljuk át.
Ekkor érkezik meg a bizalom, a csapatmunka.
Egy idő után nem csak én működöm így, hanem a srácok is átveszik a hangnemet, hasonló módon próbálják a kisebbeket terelni, ahogyan tőlem látják.
Átöröklődik a kultúrába ez a szellemiség.
Ezért van az, hogy a sportolókkal szeretnek együtt dolgozni. Több dologra tudnak fókuszálni és csapatban tudnak dolgozni.
Motiváció, együttműködés, elköteleződés, csapatmunka. Ha ezek közül egyet tarthatsz meg, melyik lenne az?
Az együttműködés és csapatmunka lehetne egy is akár, mert szorosan összefüggnek. A fogalmak közül ez a legfontosabb. Aztán második helyen az elköteleződés munka vagy személy iránt és utána a motiváció. Én hiába motiválok bárkit, ha nem tud csapatban dolgozni. Elköteleződés azt gondolom, hogy talán inkább személy iránt van. Kell hozzá az a személyiség, aki létrehozza, és egybentartja. Láthatatlanul, nem erőlködve.
Neked most mi az elköteleződés?
Most a gyerekek irányában történik, mégpedig az, hogy fejlesszem őket, fejlődjenek.
“
Az elköteleződésünk a MIÉRT-ünk, amiért a munkánkat szívvel lélekkel tudjuk végezni.
A beszélgetésből a következő 5 tanulságot raktam a tarisznyámba:
- Először személyiséget fejlesztünk, aztán csapatot
- Az együttműködéshez kell tolerancia, tisztelet, bizalom és alázat
- A motivációhoz ismerni kell a másik felet és jól kezelni a határokat
- Az elköteleződést létrehozza, ha nincs kivételezés, a partnerként való működés
- Mindezek megtartásához szükséges egy nagy adag pozitív visszajelzés.
A minap hallottam, hogy négy pozitív visszajelzésre jusson egy negatív. Nem könnyű feladat, de rá lehet szokni😊
Egy dolog, hogy tudjuk az együttműködés HOGYAN-ját, azt kivitelezni is szükséges a létrehozásához. Ezt nem lehet egy éjszaka bemagolni. Ezt be kell kúsztatni bőr alá, ez be kell kerüljön a mindsetbe, a gondolkodásmódba és az folyamatos fókusz ellenére is hosszú folyamat. Ehhez részemről a legfontosabb fűszer a türelem.
Köszönöm Egér a gondolatokat!
Ha hasonló tartalmak megjelenéséről szeretnél értesítést kapni, akkor kövesd a facebook oldalt vagy iratkozz fel hírlevélre!
A képzéseken az együttműködés központi téma, hiszen üzleti elemzőként egyik legerősebb kompetenciánk közé tartozik. Nézz körbe a tréningek között és válogass kedvedre: