A türelem olyan érték, amit nem lehet siettetni

A türelem szó hallatán a fejemben megjelenik egy skála. A skála egyik végén a Zootropolis mesében lévő lajhár van, a másik végén pedig az Angry Birds.

Tavaly, amikor a pandémia kezdetén bőszen vágytam arra, hogy a világ felfedezze az újonnan épített insprl honlapomat, akkor bárkivel beszéltem, érthető okokból mindenkinek a száján kicsúszott a szó, hogy türelem.

Néhány hónap után egészen Angry Birds-é váltam,

és úgy éreztem, hogy ha valaki mégegyszer kimondja azt a szót, hogy TÜRELEM, akkor én…sssszzzzzzffffff…. felrobbanok!!!

Lépcsőzünk vagy rudat mászunk?

Sokszor hamarabb lerajzolom, hogy hogyan érzem magam, mielőtt meg tudom fogalmazni. Vegyünk egy koordinátarendszert, amelynek vízszintes dimenziója az idő, a függőleges dimenziója pedig a teljesítmény.

    • Van türelem: lépcsőn felfelé sétálás
    • Nincs türelem: könyörtelen rúdmászás

A türelemről alkotott képem a következő lett

Az ábrázolás a kivitelezéshez szükséges energiákat is jól mutatja, legalábbis nekem iskolában mindig kemény munka volt a rúdmászás során a tetejét megérinteni. Szenvedés, izzadás, erőlködés. Csak ezek a szavak jutnak eszembe róla

    • ha türelmetlen vagyok és nem adom meg magamnak az időt a fejlődésre, hanem azonnal szeretnék teljesítményt ugrani, akkor ezt a függőleges rudat kell megmásznom, ami óriási erőfeszítés
    • ha türelmes vagyok és megadom magamnak az időt, akkor az előrehaladás lépcsőzetes. Fejlődök, majd hagyok időt, hogy beépüljön. Aztán ismét fejlődök és beépül.

Miért álltam neki mégis rudat mászni?

    • Azonnal magas minőséget szerettem volna nyújtani, meg ne tudja senki, hogy én ezt eddig nem tudtam
    • Hozzá voltam szokva, hogy a feladataim, projektjeim megoldása jórészt rajtam múlik, kontroll alatt tudom tartani, én irányítok

Rá kellett jönnöm, hogy eddig jórészt saját működésemtől függött a teljesítményem. Ha csináltam, ok volt, nem csináltam, nem volt ok. Ebből erősen következik, hogy csináltam.

Most először éreztem azt, hogy mézben futok.

Hiába teszek érte, hiába siettetem, ennek megvan az ideje, amit rá kell szánni. Nekem ez iszonyúan nehéz volt.
Ami tovább nehezítette, hogy rájöttem, a rúdmászással nemhogy kevesebb, hanem több idő a kívánt teljesítmény elérése és ráadásul sokkal több energiát emészt fel, a közérzetem meg csapnivaló.

Meg kell adni a királynak, ami a királyé!

Vagyis rá kell szánni az időt. Rendben van, de hogyan?

Vajon mindenben türelmetlen vagyok?

Kutatni kezdtem a hogyanok után. Vajon hogyan tudnám ezt az időhorizontot megadni magamnak?

Figyeltem, hogy vajon miben különbözik, hogy mikor vagyok türelmes és mikor türelmetlen.

Két különbséget azonosítottam:

    • Visszajelzés hiánya: Ami a legjobban hiányzott a türelemhez az a visszajelzés. Semmi info, csak várakozni. Mintha kint ülnél az állomáson, mert utazni szeretnél és csak egy vonat jön. Ez a vonat az elkövetező hétben bármikor érkezhet. Nem tudod, hogy pont előtted ment el, vagy egyáltalán felférsz-e ha jön, lehet, hogy kimarad, mosdóba sem mersz elmenni, nehogy elsuhanjon, ha nem lát a mozdonyvezető a peronon. Nos, ez nem az én bizniszem.
      Ez a felismerés, a visszajelzés igénye létrehozta az első projektemet. Hogyan, honnan, milyen visszajelzést szerezzek, hogy tisztán lássak?
    • Jó cél hiánya: Egy ismeretlen terepen nagyon nehéz nem alul vagy felül lőtt célt prezentálni. Erős szélsőértékeket lőttem be, vagy egyáltalán nem fogalmaztam meg célt. Ez utóbbi volt a legveszélyesebb. Csak mentem előre, egyre jobban toltam, miközben úgy éreztem magam, mint a 66-os úton GPS nélkül, mikor csak a délibábot látom magam előtt. Fogalmam sem volt, hogy mikor és hová érek. Természetesen ez a jelenség is előtérbe helyezett egy újabb finomhangolást a célok tekintetében.

A harmadik eleme volt nálam a türelem kezelésének az elengedés. Erről még sajnos nem tudok nektek érdemben írni ? Azt tapasztalom, hogy a türelem kezelése már önmagában elősegíti az elengedés jelenségét.

Melyik van előbb?

Az utam során (mert ennek a fejlődésnek talán soha nincs vége) megfogalmazódott bennem két gondolat:

  1. A türelem, az idő lépcsőinek kialakulása magával hozta a befelé figyelést és a saját magamba vetett bizalom növekedését
  2. Mivel hiszem, hogy amit csinálok és képviselek az ok, ezért sokkal türelmesebb vagyok

De melyik van előbb? A magamba vetett hit, vagy a türelem?
Ma már úgy érzem visszatekintve, hogy a hit érkezett meg, amely létrehozta a biztonságot, a türelmet.
Valójában az én hitem és bátorságom a lépcsőfokaim jó irányba tartanak.

Ugye igazam van, hogy…

A türelem olyan érték, amelyet nem lehet siettetni

Projekttürelem

Üzleti elemzés tréningjeimen több hasonló jelenséggel találkozom, amikor türelmetlenek a résztvevők a saját fejlődésükkel szemben. Egy tréning során szeretnének felérni a rúd tetejére. Egy projektben türelmetlenül kezelik, hogy nem megy elsőre tökéletesen egy modell használata.

A párhuzam a megoldási stratégiák esetén is fellelhető, mert keresve, kutatva felfedezzük a résztvevőkkel, hogy a munkájukkal kapcsolatban nincs visszajelzésük, ezáltal bizonytalanok abban, hogy jól csinálják-e. A tréning ezáltal egy megerősítést is jelent számukra, hogy mi mindent csinálnak jól.
A célkitűzés is nehéz, hiszen hogyan? Akkor érik el a célt, ha legalább 60 vagy 600 oldal a specifikáció? Nehéz ezt előre megfogalmazni. Értékesebb megközelítés, hogy “minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb dokumentációt hozzam létre” és itt már érkezhet a felsorolás, hogy mit teszek meg ennek érdekében a rendelkezésre álló idő alatt. Ez a tevékenység lista az üzleti tréningeken szintén összeállításra kerül, amely elősegíti a magabiztosságot, a sikert.

Ha érdekelnek hasonló tartalmak, kövesd az Insprl facebook oldalt vagy a Linkedin oldalamat.

Tréningekért itt klikkelhetsz:

Mennyire volt értékes, hasznos számodra ez a tartalom?

Mivel hasznosnak, értékesnek találtad...

Oszd meg bátran másokkal is! 🙂

Sajnálom, hogy ez a tartalom most nem nyerte el a tetszésed...

Köszönöm a visszajelzésed, a szavazatod rögzítettük!

Kérlek segítsd a munkámat, és pár mondatban írd meg mit hiányoltál vagy hogyan lenne számodra hasznosabb ez a tartalom?

A fejlődésedhez a következő tréningekkel tudlak hozzásegíteni:

Gintl-Reszegi Mária

2021. június 3.

Szia. Marcsi vagyok. Üzleti elemzés gondolkodás megerősítésével foglalkozom tréningek, mentoringok, tanácsadás és közösségi tevékenységek keretében. Ezt a blogot én írtam neked.

korábbi írások

címkék

ez megvan már neked?

Decomposition diagram

Decomposition diagram

Biztosan ismered, biztosan használtad már, hiszen a JPÉ gondolkodás egyik legegyszerűbb megjelenési formája. Mégis érdemes közösen átgondolni, mi mindenre lehet használni.

itt követhetsz

Ba Talk - Üzleti elemzés nem csak üzleti elemzőknek

Mária Gintl-Reszegi PMI-PBA

Üzleti elemzés tréner / Mentor / Professional Business Analyst / Insprl alapítója

osztani ér