Találó kifejezés. Sorompó. Közléssorompó, vagyis nem jön át az információ.
Márpedig minket az tart életben. Nekünk az információ a munkánk esszenciája.
Talán ma, amikor egy megbeszélésen sokszor monogramoknak tartunk kiselőadásokat, akkor könnyebb elkerülni a közléssorompókat, hiszen ha végigolvasod a következő pontokat, akkor minden egyes esetben az ember áll a középpontban és nem az ügy, a feladat.
A listát végigolvasva bárki érezheti azt, hogy
„Úristen, én ezt meg ezt akkor és akkor használtam, na akkor jól ellenszegültem a jó kultúra kialakulásának. Lehet, hogy rajtam fog múlni a projekt sikere?”
Persze ez egy erős túlzás.
Mindannyian használjuk a közléssorompókat.
Nincs tökéletes világ, mert akkor a Truman show-ban élnénk és forgatókönyvekben kapnánk a mondandóinkat.
Talán a családi szerepünkből hamarabb találnánk erős példákat, most megkísérlem mindezt a projektéletből szerzett tapasztalataim felől megközelíteni.
Közléssorompók:
1. Utasítás, irányítás, ráparancsolás
Projektkörnyezet, gondolkodó, kreatív, teremtő emberek. Nem fér össze a kettő. Én például, ha végrehajtónak kell lennem, akkor szárnyaszegett madárként elsorvadok.
A partneri viszony, a kérés, a bevonása és a teremtés jellemez. Ha kikérik a véleményemet is a feladat kiadása során, akkor még el is köteleznek.
2. Figyelmeztetés, fenyegetés
Abban a pillanatban ellenállás jön létre.
3. Prédikálás, moralizálás
„Ezt már önállóan is meg kellene tudnod csinálni!”
Bűntudat jön létre. „Nem vagyok elég jó” érzése üti fel a fejét. Valóban ez az eszköze egy munkahelyi környezetben az együttműködésnek? Tudom, tudom, de sajnos van, akinek ez a megküzdési mechanizmusa. Ha másokat lejjebb nyom, akkor valójában feljebb kerül. Bizalomvesztéssel és önbecsülés csökkenéssel jár. Nos, egy ilyen érzelmekkel teli kollégával nehéz utána szárnyalni és brainstormingolni.
4. Tanácsadás, megoldási javaslatok
Azt hiszem, hogy erre vagyunk legjobban behuzalozva.
„Figyu, ezt így meg úgy tudod megoldani.”
Ennek aztán két éle van.
- Tuszkoljuk a szemüvegünket a másikra, akinek más az élethelyzete, ráadásul még elmondani sem tudja igazán mi van vele, mit érez, és mi megmondjuk a tutit.
- Ő ott áll és vagy végrehajt és csodálkozik, hogy nem működik
- Vagy nem hajt végre, mi meg még meg is sértődünk és simán odatoljuk legközelebb is, hogy látod én mondtam, hogy ezt vagy azt kellett volna csinálni.
5. Kioktatás, logikai meggyőzés
Hasonló a tanácsadáshoz, hogy butának érzi magát a másik fél, hiszen azt az érzetet keltjük, hogy Ő nem képes megbirkózni a problémájával, feladatával. Nem tekintjük felnőttnek.
Ilyenkor hasznos lehet egy olyan mondat, ha nehezen engedjük el, hogy
„Tudok neked valamiben segítségedre lenni? Tudlak valamivel támogatni?”
Ezzel azt is erősítjük, hogy a másik fél a saját szükségleteit fogalmazza meg és nem a mi feltételezett szükségleteinkkel dolgozzon.
6. Ítélkezés, kritizálás, hibáztatás
Pedig ezt mennyire egyszerűen hangoztatjuk egy megbeszélésen?
„Ezt miért így csináltad?”
Puszta érdeklődés, de a másik félben közléssorompót hoz létre, ugyanis ítélkezésnek tekinti.
Érdemes lecserélnünk a miért kérdőszavunkat egy másikra, amely nem ezt érezteti.
„Hogyan jutottál erre az eredményre? Mi volt az oka, hogy így oldottad meg? Mi volt a gondolatod, amikor erre a megoldásra gondoltál?”
7. Dicséret, egyetértés
Én magam elveszek a folyamatos dicséretben. Nekem szükségem van az objektív visszajelzésre.
8. Kifigurázás, csúfolás, megszégyenítés, nevetségessé tétel
Ezzel még nem találkoztam munkahelyi környezetben. 😊 Talán szerencsés vagyok. Neked volt már benne részed?
9. Értelmezés, elemzés, diagnosztizálás
Valljuk be, hogy régen mindenki fociedző volt otthon, ma már mindenki coach és tanácsadó lett. Elemzünk, diganosztizálunk, intellektualizálunk, tanácsot adunk. Már ha mélyebb kérdést teszek fel egy ismerősnek, akkor visszajelez, hogy ne coacholj! Nehéz ez a határvonal.
10. Megnyugtatás, együttérzés, vigasztalás
„Nincs semmi baj? De van!
Hogy vagy? Köszi jól. „
Nem azt mondom, hogy terápiát vigyünk bele, de egy réteg őszinteség fontos magunkkal szemben.
11. Kérdezősködés, faggatózás
Egyenlő a kontrollal, kézivezérléssel, mikromenedzsmenttel. Majd én tudom, fejben tartom és majd folyamatosan kérdezek. Ez a felelősség átadás és bizalom ellensége. A felelősség potméterét érdemes ilyenkor mozdítani magunkban és ezt ki is kommunikálni.
12. Humorizálás, témaváltás, kitérés
A humor önmagában a trollok házához vezet. Szétszedi a kommunikációt a folyamatos, félbeszakító, olcsó poéncunami.
A közléssorompó hosszú távon bizalomvesztéshez és konfliktusokhoz vezethet.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire demoralizáló és rendkívüli kultúraromboló hatása van.
Alá-fölé rendeltséget hoz létre a partneri viszony helyett.
Az üzenet ilyenkor mindig annyi, hogy
- van lehetőségünk észrevenni magunkon, mert eszünkbe jut, hogy ááá, én ezt valahol olvastam
- ha a konfliktusos helyzetet végiggondoljuk és elérkezik a pillanat, hogy feltegyük a kérdést, vajon mit tehettem volna másként, vagyis másik alkalommal mit kerüljek el, akkor érdemes ezekre is gondolnunk.
Először érdemes elkezdeni figyelni a környezetünket. Egy megbeszélésen, ha nem neked kell levezetni, akkor vedd magad elé a közléssorompók listáját és figyelj! Izgalmas film fog kikerekedni belőle. Tudjátok, másban sokkal könnyebb meglátni azt a bizonyos szálkát😊 de most az a célunk, hogy utána azt saját tanulásunkra fordítsuk.
A másik nagyon jó tanulási terep a családunk. Biztonságos közeg, viszont ez azt is jelenti, hogy sokkal gyakrabban élünk a közléssorompók eszközével.
Ez NAGYON nehéz, hosszú folyamat, kemény önmunka és önismeret, de érdemes dolgozni rajta. Saját tapasztalatból mondom, hogy amikor egyik kollégám elkezdett odafigyelni a sorompóira, akkor a következő negyedéves értékelésén visszaérkeztek a pozitív jelzések, miszerint a projektben a kollégái észrevették a változást.
Korábban magamon sem vettem észre, míg tudatosan el nem kezdtem figyelni rá. Azóta már nem adom el a lelkem egy olcsó poénért, mert nem éri meg. Ha már humor, akkor tisztázzuk, hogy a humor hasznos a kommunikációban, de nem mindegy a mennyisége és minősége.
És hogy mikor léped át a határt?
Ahogyan a trénerképzőn tanították nekem,
a határt mindig akkor veszed észre, amikor már átlépted.
Utána már tudni fogod, vagyis hibáznod kell ahhoz, hogy kirajzolódjanak a helyes irányvonalak.
