Tudnánk ebből MVP-t csinálni?
A megbeszélés jól indult. Mármint abban az értelemben, hogy már mindenki mondott valamit. A funkciólista szépen gyarapodott: státusznézet, riport, valami AI-os ötlet, meg „egy kis automatizmus, de ne legyen bonyolult”. Klasszik.
Aztán jött a mondat a technológiai vezetőtől:
„Tudnánk ebből MVP-t csinálni?”
Na, innentől lett igazán izgalmas. Mindenki bólogatott, mint aki pontosan tudja, mit jelent ez, ami igazából nem volt hazugság,
csak mindenki más jelentést adott neki.
Az egyik fél szemmel már azt nézte, mikor kellene élesíteni a fejlesztést, a másik azt, melyik funkciót védje meg elsőként.
A többségi sikert aratott értelmezés: MVP = „ami még belefér”.
Véletlen sem azok a funkciók összessége, amik üzleti értéket adnak, hanem ami „tegnapra kellene.” Tipikus. A projektbe frissen érkezett üzleti elemző ilyenkor próbálja kitalálni, miből kéne megírni a scope-ot, ha az üzleti igény sincs tisztázva.
Nem mondom, hogy nem lehet ebből dolgozni, csak egy kapkodva összerakott funkciólista lenne belőle, némi pánikkal megbolondítva.
Nem szűkítünk, célzunk
Scope-ot írni nem atomfizika. Jól célozni vele, az már más szint. Pláne MVP szemléletben, ahol a kérdés nem az, hogy mit csináljunk meg először,
hanem az, hogy
melyik üzleti követelményt akarjuk először elérhetővé tenni az ügyfél számára.
Amikor csak a listát nézzük, jön a reflex a csapattól: „Ezt még ne, túl nagy.” „Ez maradhat, ez gyors.” Ezek azonban funkcionális döntések, nem üzletiek.
Nem az a lényeg, hogy legyen bármi, csak működjön, hanem hogy elinduljon egy üzleti értékteremtés.
Észreveszi-e az ügyfél, hogy látja a státuszt?
Kevesebbet kérdez-e vissza emiatt?
Elkezdi-e használni azt, amit kínálunk neki?
Ezek mögött üzleti követelmények állnak. Az MVP szemléletű scope célja, hogy épp ezeket tegye elérhetővé elsőként és fókuszáltan. A business analyst dolga nem az, hogy funkciókat rendezgessen, hanem hogy feltegye a kérdést:
„Mit akarunk ezzel most elérni, és mindez melyik üzleti célhoz kapcsolódik?”
Azt priorizáljuk, ami már most képes valós értéket adni az ügyfélnek vagy a folyamatnak.
Amint ez megvan, a scope nem csak egy táblázat lesz, hanem konkrét irány és tudatos döntés.
Fókuszból érték
Ha az MVP nem egy lista, hanem fókusz, akkor felmerül a kérdés:
Ki teszi oda a célkeresztet?
Az igények önmagukban nem mondják meg, hogy mi lesz a leghasznosabb első lépés.
A „csináljuk meg, ami gyorsan megy” nem ugyanaz, mint a „tegyük elérhetővé az első üzleti követelményt az ügyfél számára.”
Ez az a pont, ahol a business analyst nem csak facilitál, hanem irányt szab.
Ha jól csinálja, a scope nemcsak kisebb lesz, hanem értékesebb is.
Mit csinál ekkor az üzleti elemző?
-
- Először a célt keresi, nem a funkciókat
A kérdés nem az, hogy mi kell, hanem az, hogy mit akarunk elérni elsőként. Ha ez nincs meg, csak vakon pakolgatunk.
-
- Az igényeket nem fontosság szerint rendezi, hanem hatás szerint
Melyik igény képes már most üzleti hatást kiváltani, nemcsak „kelleni fog valamikor”? Ebből lesz scope, nem a top öt kívánságból.
-
- Nem válogat, hanem keres
A „minimum” nem azt jelenti, hogy lecsípjük a sarkokat, hanem hogy rámutatunk arra, ami már önmagában értéket ad.
-
- Nem funkciókat kezel, hanem üzleti képességeket
Az MVP nem gombok halmaza, hanem szemléletmód azokhoz a képességekhez, amiből az ügyfél valóban tud profitálni.
Valami elkészült, de minek?
Van az a pillanat, amikor mindenki úgy érzi, haladunk. Megszületett a scope, kevesebb, mint amit eredetileg akartunk, időarányos, erőforrás-barát.
Az első sprint is lezajlott, van belépési képernyő, menüpont, beállítás, státuszváltozás.
Valami viszont nem stimmel.
Nem jön visszajelzés az ügyféltől, hiába kapja a harmadik pinget.
Az üzlet önállóan nem tudja eldönteni, mi a következő lépés.
Nem azért, mert nem jól működik, hanem mert nem történt semmi érdemleges.
Ez az, amikor az MVP nem fókusz lett, hanem kompromisszum.
Egy olyan lista, amiből kivettünk dolgokat, de nem tettünk bele célt, értéket.
A projekt ugyan haladt, de senki nem lát tőle tisztábban.
Ha nincs belőle következtetés, akkor nincs előrelépés, csak egy verzió, ami ott lebeg valahol az élesítés után. Ez pedig az agilis módszertan halála.
Ha csak egy dolgot viszel magaddal…
Ha üzleti elemzőként a projekt közepére esel be, nagy az esélye, hogy már mindenki pörög. A fejlesztés megy, a release-dátum ki van tűzve, a backlogban meg ott sorakoznak a feladatok. Ilyenkor könnyű beszállni a ritmusba, és hagyni, hogy sodorjon a lendület. Funkciók, sprinttervezés, gyors döntések. Aztán egyszer csak jön egy kérdés, mikor a tervezettnél nagyobb ráfordítást követel egy feladat:
„Miért most foglalkozunk ezzel?”
A választ senki sem tudja megmondani, mindenki a projektvezetőre néz.
Ne várd meg ezt a pillanatot.
Ha csak egy dolgot viszel magaddal ebből az egész blogból, legyen az, hogy
nem kell elhinni, hogy már késő kérdezni.
A legjobb, amit tehetsz business analystként, ha újra kimondod:
„Mit akarunk ebből látni?”
„Melyik üzleti célhoz kapcsolódik ez?”
Ez a kérdés nem akadályoz, hanem segít.
Az MVP nem termék, hanem egy szemléletmód arra, hogyan tudunk gyorsan, fókuszáltan üzleti értéket teremteni. Mert sprintelni lehet cél nélkül is, csak épp nem biztos, hogy jó irányba.A
Ha ilyen és ehhez hasonló gondolatok érdekelnek, akkor csatlakozz hozzánk a BA mindset tréningen.
Ott találkozunk! 🙂
