A sikeres business analyst csapat mögött álló nő

Mézeskalács sütés, karácsonyi zene, erős gondolatok és érzelmek. Így telt a beszélgetés Kiss Anitával decemberben, aki néhány éve az üzleti elemzőket vezeti az Intrum Zrt. kötelékeiben.

Az Intrum Zrt-nél hamarosan Professional Business Analyst minősítést szerez a harmadik üzleti elemző is, ahogyan arról már korábban írtam. Egyedülálló a csapat ebben a vonatkozásban (IS), de ki a sikeres business analyst csapat mögött álló nő?

Anita korábban maga is üzleti elemzőként dolgozott és nekem is volt szerencsém vele együtt tevékenykedni.

Fejlődés és elégedettség megélése.

Ezt képviseli Anita és ezt szeretné vezetőként is létrehozni maga körül.

Talán ellentétes gondolatoknak tűnhetnek, de Anita személyisége pont attól különleges, hogy ezt a két fogalmat olyan szépen tudja egyensúlyban tartani.

A fejlődést ismerem, művelem, de megfogott az elégedettség gondolata.
Hogy mit jelent ez számára és Ő hogyan szokott elégedett lenni?

“Ha magamban megkeresem ezt az érzést, akkor egy képet látok.
Ülök a présházunk mögötti padon, előttem a szőlőskert és nézem a naplementét.

Kortyolok egy pohár bort, azzal a tudattal, hogy ma eleget tettem, kihoztam a maximumot. Sikeres napot zártam, mert a tervezett feladatokat elvégeztem, véghez vittem egy régi tervet….és tudom, hogy az előttem a padon ülök is megveregetnék a vállam.”

Erős indítás, nemes egyszerűség, példaértékű gondolatok.
Folytatásként az új szerepéről, a vezetői karakteréről, látásmódjáról kérdeztem.

Hogyan látod magad, mint vezető?

Ha magamat vezetőként kell azonosítanom, akkor azt mondom, nem az ostorcsattogtató típus vagyok. A csapatban partnerként működő, utat mutató, célratartó leaderként szeretem a saját működésemet érzékelni.

Olyan, aki nem csak menedzseli a helyzetet és a környezetet, hanem példát mutatva, együttműködve vezet és irányít.

Ha szavakat keresünk a szerepemhez, akkor

  • magam részéről a KONCEPCIÓALKOTÁS-ban, módszertani és szervezetfejlesztésben veszek részt
  • a business analyst csapaton belül az ÖSSZETARTÁS szó illeszkedik legjobban a működésemhez
  • a projektek során a KIEGYENSÚLYOZÁS jellemez
  • a szervezet felé pedig az üzleti elemzők KÉPVISELETÉT látom el

3 éve még néhány taggal indult a csapatod.
Most az látható, hogy együtt fejlődött és nőtt a szervezet, a BA csapat és a te vezetői szereped egyaránt.
A fejlődésed során Te honnan merítesz működési mintákat?

Természetesen más vezetők példaként működnek számomra, ahonnan érdemes a jó elemeket átvenni.
A témához kapcsolódó tréningek tudatosítják bennem az eddigi tapasztalatokat és új eszközöket adnak.
Szerencsés helyzetben vagyok, hogy a korábbi munkahelyemen különösen erős alapokat kaptam szakmai, módszertani és emberi vonatkozásban egyaránt, így ezeket további tudtam vinni, tovább tudtam fejleszteni.

Ami viszont a legfontosabb forrása a fejlődésemnek, az maga a csapat.
Úgy működik, mint egy tükör. Jelzéseket adnak és én igyekszem feltárni a jelenségek gyökérokait, hogy valós problémákat kezeljek.

Együtt fejlődünk. Ők csapatként, én vezetőként.

Szerinted melyik az az 5 legfontosabb kompetencia, amely egy jó vezetőt jellemez és te ezen a térképen hol helyezkedsz el?

A következőket gondolom a legértékesebbeknek:

1. Következetesség, őszinteség

Kifejezetten erősségem és igyekszem is vele példát mutatni a csapaton belül.
Hiszek abban, hogy a kimondhatót ki kell mondani, így erősödik a bizalom és a biztonságérzet. Ezen a téren az elmúlt időszak is sok tanulási lehetőséggel szolgált.

2. Objektivitás

Mindig is gyakorlatiasnak és objektívnek tartottam magam. Mégis fejlődést hozott az elmúlt időszak a lehetőségeivel.
Nyílt a világ, nagyobb a merítés, így több a lehetőség gyakorolni ezt a képességet.
Ami a jövőben segítségemre lesz, az a tudatosabb azonosítása a saját és mások szükségleteinek.

3. Megoldás fókusz

Ha szükséges, belemegyek a részletekbe, sok alternatívát tárok fel.
A probléma feltárása elsősorban a legjobb megoldás kereséséhez szükséges, így gyorsan, koncentráltan tudom a fókuszt tartani, ami önmagában erős képesség.
Amit magam előtt látok viszont feladatként, hogy érdemes eggyel hátrébb lépnem, így még gyakrabban teret adva másoknak is.

4. Delegálás

Ebben tettem meg eddig a legnagyobb utat és szeretnék még tovább fejlődni benne.
A vezetővé válás elengedhetetlen része a delegálás, amelyhez még kapcsolódnak negatív érzések bennem. Ez a saját fejlődésem.
Ami a legjobban hiányzik most a gyakorlathoz a HOGYAN-ok, a praktikák. Szerencsére ez tanulható.

5. Csoport csapattá alakítása

Meg kellett tanulnom, hogy a legnagyobb támaszom ebben az idő. Hagynom kell időt és teret, hogy ez létrejöjjön. Örülök, hogy azt látom ebben a nehéz időszakban, hogy a home office ugyan lelassította a csapattá válás dinamikáját, de legalább nem léptünk vissza. A kapunyitások után ugyanott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk.
A korábbi munkahelyemen tiszteltük egymás munkáját és szakmaiságát. Persze ez nem jelenti azt, hogy emberileg nem voltunk jóban 😊 Sőt.
Már mostani csapatomnál is hasonlóan érzek.

Amit el szeretnék érni, az az, hogy a csapatban megjelenjen az őszinte, nyílt kommunikáció.

Hogy ki tudjuk egymás felé mondani minősítés mentesen, hogy “Ezt bizony elszúrtad!” és a válasz erre sértődés nélkül, hogy “Ezt bizony elszúrtam!”

Ez egy színes kép sok fejlődési réteggel mögötted és előtted.
Ha magadra, a saját működésedre gondolsz, akkor melyik 3 érzelem emelkedik ki a listából? (Kapott Anita egy érzelem listát)
Illetve a csapattal kapcsolatban melyik hármat tudod azonosítani?

Magammal kapcsolatban az optimizmus, nyitottság, segítőkészség. Ez jellemzi a munkámat.
Az optimizmus az ENERGIKUSSÁG kategóriája, talán ez a legerősebb a három közül.
A nyitottság JÁTÉKOSSÁG-hoz kapcsolódik.
A segítőkészség pedig a FIGYELEM csoportjába tartozik.
Ezek definiálnak engem.

Ha a csapatra gondolok, a gondoskodás, a higgadtság, a céltudatosság érzése jelenik meg.
Milyen érdekes, hogy a gondoskodás is a FIGYELEM csoportjába, a céltudatosság pedig az ENERGIKUSSÁG csoportjába tartozik. Ezek egyeznek az enyémmel 😊
A higgadtság a NYUGALOM érzetét kelti. Igen, ez jól jellemzi a csapattal szembeni érzéseimet.

Mi okoz számodra örömet a munkádban?

Látni a nagy képet és segíteni azt kirakni vagy változtatni.

Tudni megoldással szolgálni, vagy segíteni a megoldás létrehozásának útját.

A lehetőségekből egy magas minőségű értéket teremteni.

Emberekkel együttműködve dolgozni, ahol megvan az összhang, a dinamika. Ahol nem az a fontos, hogy ez az én feladatom, az pedig a tiéd, hanem a fő csapásvonal az, hogy ez a mi feladatunk.
A cél elérésén, az előrehaladáson van a fókusz.

Ezt kiegészítve, hogy nagyon fontosnak tartom az egyéni és csapat fejlődési lehetőségeit és hogy azokkal élni tudjunk.

Ezek után adódik a kérdés, hogy mi az a hajtóerő, ami benned van, ami előrevisz, amiért minden reggel érdemes felkelned?

Ezt nem könnyű megfogalmazni…  

(…. beszélgetünk, keressük a szavakat, aztán cserélgetjük, és végül megszületett a mondat…)

Példát mutatok a hozzáállásommal, azzal a céllal, hogy mások a bennük rejlő lehetőségeket ki tudják hozni magukból és az elégedettségüket meg tudják élni.

Igen, ez vagyok ÉN. 😊

Nagyon élveztem az Anitával való beszélgetést, amit ezúton köszönök!
Fejlődés és elégedettség megélése a számomra kiemelkedő üzenet.
Anita számára fontos, hogy elégedett legyen azzal, amije van, amit elér, és azt meg is tudja élni, tudjon neki örülni.

Nekünk is érdemes megélni és megünnepelni a sikereinket, akár úgy, ahogyan Ő is teszi, egy pohár finom borral.🙂

Nézz körbe tréningjeim között! Anita csapata is ezeket végezte el. 🙂

Mennyire volt értékes, hasznos számodra ez a tartalom?

Mivel hasznosnak, értékesnek találtad...

Oszd meg bátran másokkal is! 🙂

Sajnálom, hogy ez a tartalom most nem nyerte el a tetszésed...

Köszönöm a visszajelzésed, a szavazatod rögzítettük!

Kérlek segítsd a munkámat, és pár mondatban írd meg mit hiányoltál vagy hogyan lenne számodra hasznosabb ez a tartalom?

A fejlődésedhez a következő tréningekkel tudlak hozzásegíteni:

Gintl-Reszegi Mária

2021. január 13.

Szia. Marcsi vagyok. Üzleti elemzés gondolkodás megerősítésével foglalkozom tréningek, mentoringok, tanácsadás és közösségi tevékenységek keretében. Ezt a blogot én írtam neked.

korábbi írások

Szakmai közösség, ami nemcsak tudást, hanem szemléletet is ad

Szakmai közösség, ami nemcsak tudást, hanem szemléletet is ad

„Nem ezt kértétek!” Ezt kaptam visszajelzésként, amikor jeleztem a fejlesztőnek, hogy nem a követelmények szerint működnek bizonyos funkciók a szoftverben. A fejlesztő levezette, hogy a felületen megjelenő hibaüzenet matematikailag megfelel a követelményeknek. És hogy...

A jövő üzleti elemzője: 5 kulcskérdés, amely segít felkészülni a jövőre

A jövő üzleti elemzője: 5 kulcskérdés, amely segít felkészülni a jövőre

A jövő üzleti elemzője számára kulcsfontosságú az alkalmazkodóképesség és az aktív önfejlesztés: a technológiai fejlődés és a munkaerőpiac változásai új készségek elsajátítását teszik szükségessé. A szakmai siker érdekében érdemes tudatosan tervezni, stratégiai gondolkodással dolgozni, értéket teremteni, valamint építeni a szakmai kapcsolatokat és az adatelemző képességeket. Az önreflexió és a célorientált fejlődés elengedhetetlen ahhoz, hogy 2025-ben is versenyképesek maradjunk.

A jelen feltárásának jó kérdései

A jelen feltárásának jó kérdései

A problémák és helyzetek alapos feltárása kulcsfontosságú egy változás vagy projekt sikeréhez. Ez segít megismerni a kiindulási állapotot, értékelni a változás előnyeit és azonosítani a hiányosságokat (GAP-eket). Ehhez különböző kérdéstípusokra van szükség, például általános, „miért”, „hogyan”, „mi történik, ha…?”, valamint időbeli és érintettekre vonatkozó kérdésekre. A kérdések kombinációja biztosítja a teljes kép megértését, ami segíthet az ellenálló témagazdák meggyőzésében is.

címkék

ez megvan már neked?

Business Analyst Körkép 2024

Business Analyst Körkép 2024

2024-ben ismét megkérdeztük az üzleti elemzőket a business analyst lét helyzetéről, kihívásairól és céljairól, az eredményekből pedig megszületett a Business Analyst Körkép 2024. A részletes infografikából megtudhatod, hogyan látják magukat és a szakmát az üzleti elemzők és más projektszereplők.

BA KARAKTER #6 – BA DAY 2024

BA KARAKTER #6 – BA DAY 2024

A BA magazin hatodik száma 2024. november 11-re, a magyar BA DAY napjára jött létre. Ebben a számban többek között olyan kérdésekkel foglalkozunk, hogy miért fontos az elvárás menedzsment, hogyan illeszkedik az üzleti elemzők munkája a Scrum keretrendszerbe és hogy mi a hasonlóság egy BArbeque és a BA munka között.

BA KARAKTER #5 – Transzformáció

BA KARAKTER #5 – Transzformáció

Egy magazin, amelyben arra kaphatunk választ, hogy
• „Miért olyan nehéz transzformációs programot futtatni”.
Szabó Gabriella összegyűjtötte tapasztalatait és best-practice-eit, annak érdekében, hogy ezeket a „mammut” méretű projekteket hatékonyabbá tehessük.

itt követhetsz

Ba Talk - Üzleti elemzés nem csak üzleti elemzőknek

Mária Gintl-Reszegi PMI-PBA

Üzleti elemzés tréner / Mentor / Professional Business Analyst / Insprl alapítója

osztani ér