A cél terv nélkül csak kíváncsiság!

Hiszen tervezni roppant egyszerű! Bedobom excelbe, lebontom 12 hónapra, megnézem, hogy hetente mennyi és már haladhatunk is. Ismerős, hiszen így zajlik minden fogyókúrám ?

Január 1-i fogadalom: Idén ledobok 10 kilót.
Az havonta mennyi is? Na jó legyen 12 kiló, hogy lehessen egyszerűen osztani.
Az havonta 1 kiló, hetente pedig negyed. Az simaliba. Csináljuk!

Ezek a tervek vízkeresztre már csak szép emlékek. Akkor mi a probléma?

A tervezés hozzávalói

A MIT MIÉRT HOGYAN hármas elv a tervezésben is érvényesül. Ezekre a kérdésekre adott válasz teszi teljessé a tervezés folyamatát.

A házépítés gondolatmenetével könnyen reprezentálható a folyamat:

  • MIÉRT kérdés már akkor felmerül, mikor célul tűzzük ki a házépítés tényét. Miért szeretnénk építkezni? Azért például, mert szeretnénk a saját képünkre formálni a teret. Akár szeretnénk megvalósítani az álmainkat, mert szeretnénk egy olyan konyhát, amit már évek óta tervezgetünk. Itt ugye mindenkinek saját vágya szerint megjelenik a MIÉRT-je. Ez a cél.
  • A MIT kérdést az építész fogja behúzni, amikor megrajzolja a ház tervrajzát. Ez a szakmai tervezés. Milyen legyen kérdésre érkeznek a tulajdonságok, amelyek mostmár nem papíron, hanem digitálisan, sőt 3D-ben is megjelennek. Ezek a követelmények.
  • A HOGYAN kérdést a kivitelező fogja megválaszolni. Vagyis milyen tevékenységeket kell egymás után véghezvinni ahhoz, hogy a terv megvalósuljon. Tereprendezés, alap, falak, tető, belső munkák stb. Ezek a feladatok.

És már indul is a projekt!

Ha lefordítjuk ezt a gondolatot egy vállalat működésére, akkor megláthatjuk, hogy

  • a menedzsment létrehozza a MIÉRT-et, vagyis a célt (persze besegíthetünk neki ?)
  • a business analyst koordinálja a MIT-et, vagyis a követelményeket
  • a projektvezető menedzseli a HOGYAN-okat, vagyis a projekthez kapcsolódó feladatokat.

 

Az én éves tervem

Mint ahogyan most oly sokan, én is megcsináltam az éves tervemet.

1. MIÉRT-el kezdtem!

Miért kell dolgoznom, vagyis mi az, amit el szeretnék érni?

Elővettem és összesítettem a tavalyi számokat, melléraktam, hogy melyek legyenek az idei év számai, hogy profitábilis legyek. Az első miért, az első üzleti érték a profitabilitás. Emellé már el tudok köteleződni és SMART-á tudom tenni és kisebb mérföldköveket tudok hozzá rendelni.

További MIÉRT, hogy hová szeretnék szakmailag fejlődni, mit szeretnék nyújtani az egész éves működésem során.

2. MIT-el folytattam!

Mit kell tennem ahhoz, hogy a céljaimat elérjem?

Ez a szakmai lebontás. Kirajzoltam, hogy milyen tréningeket szeretnék bevezetni ebben az évben, milyen szakmai tartalmakat szeretnék létrehozni. Ehhez a struktúrához egy trello táblát hoztam létre.
Olyan ez, mint egy mindmap, amelyet az üzleti elemzés térképén decomposition diagramnak neveznek.

Ennek mentén készült el a tréning és szolgáltatás pórtfolióm, amely már nem csak a szakmai gerincet, hanem a termékek kapcsolódó követelményeit és tulajdonságait is tartalmazza.

3. Befejező lépés a HOGYAN!

Hogyan fogom a termékeimet eljutni oda, hogy a céljaimat szolgálja?

A feladatokról, a tevékenységekről készült a harmadik tervem:

  • Marketing terv, vagyis mit és hogyan fogok hirdetni és milyen éves korlátokat szabok meg hozzá
  • Kommunikációs terv, vagyis mit melyik platformon fogok posztolni
  • Tréningek, szolgáltatások megtervezése, vagyis hogyan fogom tudni kivitelezni a tervezett elemeket

A HOGYAN terve magas szintű.

A terv részleteit a hónap és a hét tervezésekor dolgozom ki az idő előrehaladtával.

Sokszor nem is érdemes mélyre lefúrni benne. Egyelőre az első negyedév rajzolódik ki erősebben, aztán egyre halványabb a többi. Olyan, mint egy színskála, ha a zöld árnyalatait tekintem át az erőstől a világosig.

Elérendő képességek

Mindezeket követően megvizsgáltam, hogy melyek az elérendő képességeim mind szakmailag, mind szoftverek tekintetében, hiszen ebből is eshetnek ki hogyanok, vagyis olyan teendők, amelyek szükségesek a célom eléréséhez. Ennek eredményeképpen:

 

  • Felkerestem egyik témában egy szakembert, és felkértem, hogy segítsen.
  • Bejelentkeztem egy tréningre, amely hasznos és szükséges a célom eléréséhez.
  • Illetve már látom, hogy milyen típusú szoftverekre lesz szükségem az évben és azok mekkora költséget jelentenek.

Ez a poszt is a tervem része

Megjelent a MIT elemek között egy halmaz, amely a Szakmai tartalom címet viseli. Már vannak konkrét témák, amelyeket szeretnék megosztani veletek, vannak modellek, eszközök, amelyek használatáról fogok írni az év során.

Volt egy eleme a Szakmai tartalom halmaznak: A tervezés jelentősége, amelyet ezzel a bloggal kipipálok ?
A HOGYAN részen pedig megvizsgáltam a lehetőségeimet. Poszt, blog, vagy videó? Vannak akik például workshop, vagy tréning formájában osztják meg az éves tervezés know-how-ját. Az én választásom most a blogra esett.

Ennyire egyszerű lenne?

Sokszor nem bonyolultabb, csak érdemes tisztában lenni a tervezés karakterisztikájával, illetve olyan ez, mint minden más, meg kell csinálni.

A fejben tervezés, higgyétek el, nem hozza ugyanazt az eredményt. ?

És hát ne feledjük a blog címét, a cél terv nélkül csak puszta kíváncsiság. Nem kell túltolni, de valamilyen szinten érdemes tervezni, mert meghozza gyümölcsét.

A te tervedben milyen elérdendő képességek szerepelnek?

Amennyiben projektszereplőként azt érzed, hogy tudatosítani, fejleszteni szeretnéd az üzleti elemzés képességeidet, akkor mazsolázhatsz a tréningjeim között.
Figyelmedbe ajánlom a hamarosan induló mentoring programot, illetve az üzleti elemzővé válás legmagasabb fokára eljuttató vizsgafelkészítő tréninget.

Mennyire volt értékes, hasznos számodra ez a tartalom?

Mivel hasznosnak, értékesnek találtad...

Oszd meg bátran másokkal is! 🙂

Sajnálom, hogy ez a tartalom most nem nyerte el a tetszésed...

Köszönöm a visszajelzésed, a szavazatod rögzítettük!

Kérlek segítsd a munkámat, és pár mondatban írd meg mit hiányoltál vagy hogyan lenne számodra hasznosabb ez a tartalom?

A fejlődésedhez a következő tréningekkel tudlak hozzásegíteni:

Gintl-Reszegi Mária

2021. január 5.

Szia. Marcsi vagyok. Üzleti elemzés gondolkodás megerősítésével foglalkozom tréningek, mentoringok, tanácsadás és közösségi tevékenységek keretében. Ezt a blogot én írtam neked.

korábbi írások

Ami másoknak a kikerics, az a hazai BA világnak Haaz Dóra

Ami másoknak a kikerics, az a hazai BA világnak Haaz Dóra

Megjött az ősz hírnöke, a következő PMI-PBA-nk. Elérkezett az ősz és az iskolakezdés ideje, ezzel együtt a szabadságról is visszaérkeznek a kollégák. De a magyar BA közösségnek is fontos időszak ez, ugyanis egy újabb PMI-PBA-t köszönthet soraiban, Haaz Dóra személyében.

Az AI hatása a projektmenedzsmentre

Az AI hatása a projektmenedzsmentre

Az AI technológiáknak kiemelt fontossága lesz az elkövetkezendő években. A szakértők szerint a projektmenedzsmentben a tervezés és asszisztencia kiváltásán lesz a legnagyobb fókusz. Nincs olyan terület a projektmenedzsmentben, amely ki fog maradni az AI beépítéséből, beleértve az adatbázis legalsóbb rétegétől az átfogó tervezésig. Az AI technológia fejlődése megkérdőjelezhetetlen.

címkék

ez megvan már neked?

Decomposition diagram

Decomposition diagram

Biztosan ismered, biztosan használtad már, hiszen a JPÉ gondolkodás egyik legegyszerűbb megjelenési formája. Mégis érdemes közösen átgondolni, mi mindenre lehet használni.

Business Analyst Körkép 2022

Business Analyst Körkép 2022

A Business Analyst Körkép egy részletes infografika projektszereplők körében történt kutatás alapján, amely megmutatja az üzleti elemző szakma jelenlegi piaci helyzetét, nehézségeit, céljait, szemléletét.

itt követhetsz

Ba Talk - Üzleti elemzés nem csak üzleti elemzőknek

Mária Gintl-Reszegi PMI-PBA

Üzleti elemzés tréner / Mentor / Professional Business Analyst / Insprl alapítója

osztani ér